Ma ismét szülinapunk van, éppen a 11. heti:)  Isten Éltessen Drága Kislányom! Nagy vigasság nem lesz sajnos, de a napocska csodásan ragyog ma Nekünk. Remélem ez kicsit megnyugtatja Pankát is és olyan nyugodtan fog szundikálni ma is, mint azt tegnap tette. Szörnyű látni ha nyugtalan vagy sírdogál, bár szerencsére ez ritkán fordul elő. Nem tudom mit érezhet, mit gondolhat, nézem sokszor sokáig és próbálom kitalálni hogy mit szeretne elmondani miközben néz rám kedvesen vagy nyugodtan szundikál. Pénteken este nagyon megijesztett, sosem volt még olyan nyugtalan és olyan keserves sírást sem láttam még az arcán. Estére nagyon elfáradt az értékei is nagyon rosszak voltak és csak nézett rám mintha kérni szeretne tőlem valamit. Sokat mesélek Neki a családról, a tesókról, a tavaszi napsütésről és sokszor "megbeszéltük" hogy Neki is meg kell ismerkedni velük. Megbeszéltük hogy haza kell jönnie mert a testvéreit mindenképpen meg kell ismernie, anélkül nem hagyhat itt minket, nem indulhat tovább az úton. A fiúkkal is beszélgetünk otthon, Ők is szeretnének találkozni Pankával, de sajnos a kórház szabályai ezt nem engedik meg. Többször kértem hogy csak egyszer had menjenek be hozzá, mert nem tudjuk lesz-e lehetőségük otthon találkozni, de eddig nem kaptunk rá engedélyt. Péntek este ahogy néztem a lányomat úgy éreztem menni akar és csak erre a találkozásra vár. Kértem hogy csak egy napot várjon amíg elintézek mindent és reménykedtem hogy kitart és várni fog rám reggel. Éjszaka mindent végiggondoltam és reggel boldog voltam hogy izgatottan várt rám. Olyan izgatottan amilyennek még sosem láttam. A nővérek és én sem tudtam megnyugtatni annyira kapálózott. Kiadták az ölembe hátha ott megnyugszik, de ott is csak egy órányi mocorgás és cumizás! után nyugodott meg. Még sosem cumizott. Pesten próbálkoztak vele, de fintorogva tolta el, most meg csak rágta, rágta azt a cumit. Nem tudtam hogy fáj valamije, vagy izgatott valamiért de nem volt jó érzésem vele kapcsolatban.  Délelőtt újra engedélyt kértem és kaptam arra hogy a család és a fiúk találkozhassanak Pankával. Kértem hogy megkeresztelhessük Őt a kórházban, mert ezt sem szerettem volna elmulasztani így hogy nem tudom mennyi időnk van még együtt. Ez fontos volt Nekem, mert ha templomba nem is járunk rendszeresen mégis hiszünk és igyekszünk becsületesen, szeretetben élni. Talán Pankának  is fontos volt ez a találkozás mert mire Laci bácsi  odaért a kórházba már ismét nyugodtan aludt. Talán ez adott újra erőt Neki és a család látogatása, mert aznap végigaludta a délutánt:) Vasárnap is nyugodtan szundikálva telt a napja és az értékei is jobbak lettek egy picit.  Nem tudom mit hoz a holnap, de boldog vagyok hogy ezek a találkozások sikerültek. Biztos vagyok benne hogy nem véletlenül jött el hozzánk, dolga van velünk és tanítani nekünk valamit amire csak Ő tud megtanítani minket a beteg kis testével és a gyönyörű lelkével.   A szívem szakad meg érte minden nap, mert tudom hogy nem így kéne és nem ott, mégis boldog vagyok mikor mellette lehetek.
Köszönöm mindenkinek a támogatást, a biztató szavakat és az imákat is amik Pankáért szólnak.